2016. január 8., péntek

Tigrislótusz (Nymphaea lotus)

Leginkább akvarista körökben ismert ez a vízinövény, ezen belül is kimondottan a víz alatti kertészkedés (aquascaping) használja a növényt, annak is inkább a Red Tiger változatát, mivel mintásabb a levele. Először Nigro egyik akváriumával kapcsolatban találkoztam ezzel a növénnyel, azóta tetszik, de én mindent szeretek kiültetni, kivinni a kertbe, így ezzel is megpróbáltam. Bejött!


A leírást azzal kezdeném, hogy a kevésbé tájékozottaknak megtévesztő lehet a  névben szereplő lótusz név. Nem, ennek semmi köze a hagyományosan lótusznak (Nelumbo nucifera) hívott növényhez, más élőhely, más nemzetség, más felépítés. Az általam bemutatott növény Afrikában őshonos, ahol megtalálható az időszakosan kiszáradó tavakban, gyengébb sodrású vizekben is. A növény ugyanis a száraz időszakot képes átvészelni víz nélkül is. Ekkor a levelei, gyökerei elpusztulnak, és csak a növény gumója marad meg. Az esős évszakban pedig újrahajt a gumó, és virágzik, szaporodik. Ezt a túlélési stratégiát lehet felhasználni a mi klímánkon.

Emers levelek, és a virág

A vízfelszíni (emers) levelek megnőhetnek 20-25 cm átmérőjűre, merev, kemény tapintásúak, szélük fogazott. Az alapfaj levélfelszíne zöld, minta nélküli, csak az új levelek mutatnak vöröses színezetet, de ez később eltűnik. A levélfonák lilás-vöröses árnyalatú, melyen erősebb foltok találhatóak. A virágszár 10-20 cm magasan (vízmélység és a növény fejlettségének függvénye) nyúlik a víz fölé, és itt nyílik ki a 12-15 cm átmérőjű virág, amelynek sziromlevelei porcelánfehérek, a porzók sárgák.

Víz fölé nyúló virág

 A virágzás érdekes dolog. A megszokott tündérrózsáktól eltérően ez éjjel nyílik. Általában este 8 körül kezdi, és reggel 5-6 óra környékén csukódik be. Ilyenkor kellemes vanília illatot áraszt, de csak közelről szagolva érezhető. Egyértelmű, hogy az éjszakai beporzó rovarok végzik a beporzását. Ezt nem is csodálom, hiszen Afrikában nappal elég nagy hőség van. Az éjjeli nyílás sok más trópusi tündérrózsára is jellemző. Hőmérséklettől függően egy virág 2-4 napig nyílik, majd a víz alá húzódik, és ha sikeres volt a beporzás, akkor a magház felfújódik, és beérleli magjait. A magot 24-25°C-on, homokba vessük el, amelyen sekély, 2-3 cm vízborítás van, ahogy fejlődnek a kis növények, úgy emeljük fokozatosan a vízszint magasságát.
Én ezt a növény május környékén vettem egy díszállat kereskedésben, majd rögtön kiültettem egy 30 cm mély tóba, amely szűrt fényt kap. A víz ekkor átlagosan 15°C hőmérsékletű volt. A növény lassan, de szemmel láthatóan elkezdett fejlődni, hozta a gyökereket, és a leveleket. Ahogy melegedett az idő, úgy fejlődött rohamosan a növény, és augusztusra már virágzott is. Az első virág megjelenésétől folyamatosan hozza a virágokat, amíg kint van. Eléggé tápanyagigényes, nekem egy másik tó aljáról szedett iszapba volt ültetve a növény. Ez kb. 10-15 cm-es rétegben volt a kis tó alján. A növény nagy levelei folyamatosan elhalnak, és jönnek az újak, tehát ezután már többször nem szükséges pótolni a tápanyagot, a növény megoldja magának. Ahogy hűvösebb lesz az idő, a növény fejlődése lelassul, fokozatosan elhalnak a levelek. A növény nem fagytűrő, így még a fagyok előtt vágjuk le a megmaradt leveleket, és gyökereket, majd tegyük működő akváriumba, vagy 15-20°C-os vízbe. Itt használjuk ki a túlélési stratégiáját. Innentől még hozhat pár levelet, de azok el fognak halni, és nyugalomba vonul a gumó 2-3 hónapig, persze hőmérséklettől függően. Nálam a 24°C-os akváriumban 2 hónap után indult fejlődésnek. A gumó annál nagyobb, minél fejlettebb a növény. Én anno mogyorónyi gumós növényt vettem, most 2 év múlva már 5 cm átmérőjű gumóval rendelkezik. Azóta számos sarjat is nevelt nyáron, amelyek őszig szintén kinevelték a gumóikat. Ezek a sarjak jó körülmények között 1-2 év múlva már virágozhatnak.

A gumóból fejlődő új növény
További érdekessége a növénynek, hogy minden évben új gumót fejleszt, lényegében az egész növény megújul. Ha a gumó belső biológiai folyamatai beindítják a fejlődést, akkor a gumó központi részéből egy hajtás tör elő, amely legyökerezik, átveszi a hajtáscsúcs szerepét, és leveleket fejleszt. Tavaszig kénytelen kihúzni a növény akváriumban. 10-15°C-os vízhőmérséklet esetén én már kirakom, és kezdődik minden elölről. Az akvárium világítás terén nincs igazán eleresztve, 0,3 W/liter "fényáradatban" úszik. A tündérrózsának úgy tűnik, hogy elegendő tavaszig. Kezdetben víz alatti (submers) leveleket nevel, majd megjelennek a vízfelszíni levelek is.

Submers levelek
Az akvakertészetben igyekeznek elkerülni ezeket az emers leveleket, ezért levágják. Ha mindig levágja az ember ezeket a leveleket, akkor idővel a növény csak submers leveleket fog nevelni, így viszont nem virágzik. Az emers levelek egyértelmű hátránya az akváriumban, hogy elveszi az értékes fényt. Tartósabb akváriumi tartása esetén figyelembe kell venni magas tápanyagigényét, fényigényét (minimum 1 W/liter), valamint szén-dioxid trágyázásra is szüksége van. Ilyen feltételek, és a folyamatos nyírás mellett a növény szép kompakt lesz, és levelei gyöngyözve termelik majd az oxigént. Túlságosan hosszan, több évig azonban nehéz megtartani víz alatt a növényt, mivel igen terebélyesre fog fejlődni.
Hazájában a növény gumóját a helyiek fogyasztják, mivel magas keményítőtartalmú.
Afrikai eredete ellenére azonban van magyar vonatkozása is a növénynek. A Hévízi-tó, valamint Püspökfürdő őshonos növénye a Nymphaea lotus var. thermalis, amelyet 1931-ben nyilvánítottak védetté. Az európai kontinensen egyedülálló természeti érték sajnos az ember jelenlétének köszönhetően szinte teljesen kipusztult ezekről az élőhelyekről. A meglévő állományt felhasználva azonban Pöspökfürdőn egy rezervátumot alakítottak ki a változat megmentése érdekében. Sajnálatos módon a fürdőt tápláló patak hőforrása szintén emberi beavatkozásnak (kútfúrások, termálvíz lecsapolása) köszönhetően kihűlt, vízhozama jelentősen lecsökkent, míg 2014-ben teljesen eltűnt az élőhely.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése